Hogyan szárítsunk magunknak gyógynövényt - Delion webáruház

Hogyan szárítsunk magunknak gyógynövényt

A szárítás is a jó és tiszta alapanyag begyűjtésével kezdődik. Aki már foglalkozott vele az tudja, hogy csodálatos dolog bejárni és felkutatni a környék rétjeit és mezőit gyógynövények után.

 

 

A begyűjtött növényeket többféleképpen száríthatjuk.

 

  • Ha az egész növényt szeretnénk szárítani akkor érdemes egy laza csokorban a folyóson vagy teraszon, esőtől védett helyen elhelyezni.
  • A virággal kell a legkíméletesebben bánni, mert a szirom könnyen megég, színe barnás lesz, és ezáltal az illata is sokat veszít az értékéből. A régiek úgy mondták, hogy a virágot virág mellett, tehát vékonyan kiterítve kell a kereten vagy a padon (beton aljzaton) szárítani.
  • A levelek szárítását is lehetőleg vékonyan terítve, többször forgatva kell végezni.
  • Végére hagytam a gyökerek szárítását, amelyet először is alaposan meg kell tisztítani, majd a hosszabb száradási idő miatt legjobb a padláson, egyenként szétterítve elhelyezni.

 

Aki komolyabban foglalkozik gyógynövények termesztésével vagy gyűjtésével, az a hazai időjárási feltételek változását egy szárítókamra megépítésével tudja kivédeni. Fontos, hogy a hő-és páraviszonyokat, valamint a levegő áramlását szabályozni tudjuk. Ezzel garantálhatjuk az állandó kiváló minőséget.

 

 

 

 

 

Még több cikk, ami érdekelhet

  • A tél közeledtével

    A fák lassan lehullajtják az összes levelüket. Napról napra hűvösebb van. Itt a tél. Nézzétek meg kisfilmünket, amelyet hamarosan újak követnek.

  • Melyik teák tartalmaznak koffeint?

    Vannak teák, amelyek tartalmaznak koffeint, például a zöld, a fekete és a fehér teák. Így azokban a keverékekben, amelyek a fent említett teákat tartalmazzák, érdemes a koffeinre odafigyelni. Mi a teáinkat rooibossal ízesítjük, amiről valószínűleg hallottátok már, hogy „reggel élénkít, napközben szomjat olt,  míg este segít megnyugodni”. A kérdés viszont, hogy tartalmaz koffeint?

Év Honlapja - Minőségi díj 2018 | SimplePay

A termékből db bekerült a kosárba!